Mitől vagyok református?

I.

Hőn szeretett lelkészem tette föl ezt a kérdést egyszer a presbitereknek, akik közül az egyik öntudatosan ezt válaszolta: „Mert nem vagyok katolikus!”

Hát a fene ette meg, ha csak ettől vagyok református! – háborodott fel dühösen a lelkészünk…

Amíg meg nem tértem, addig nem is gondoltam, hogy létezik felekezeti ellentét a hívek között. Igaz nem is foglalkoztam a vallással… Gyülekezetbe kerülésem után röviddel, azt mondta a vezetőnk, hogy aki katolikus, menjen a katolikusokhoz… Magamra vettem, rosszul is esett. Aztán este olvastam, hogy nincsen sem görög, sem zsidó, sem szolga, sem szabad… csak egyek Krisztusban. Tudtam, hogy akkor és ott, rám nézve, nem volt igaza. S amikor az országban kerékpároztam, Tiszántúlon sok kedves emberrel találkoztam, nyitottak, vendégszeretőek, többségében reformátusok… Aztán átmentem Dunántúlra, és sehol egy református parókia, lelkész, vagy templom. Az emberek bizalmatlanabbak, nem olyan nyitottak, mint a tiszántúliak… De ha befogadnak, akkor ugyanolyan vendégszeretőek, ragaszkodóak. Nagy nehezen, – a harmadik faluba - találtam egy református családot, aki pedig nem tudott elszállásolni, mivel festés volt náluk és még a gyerekeik, unokáig is vendégek voltak… Mondom, akkor átmegyek szembe a katolikus nővérekhez és kérek tőlük szállást. Na, ekkor fura dolog történt, összevissza futkostak, hogy ne menjek sehova, várjak… Lett szállásom, nem is akármilyen, s reggel derült csak ki, hogy nem is akárhova kopogtam be – annál az idős kovács mesternél aludtam, aki először patkolta meg a tojást Magyarországon… Szóval, nem hagyták, hogy én egy katolikus szálláson aludjak. Meglepődtem…

Az erdélyi falvakban elképzelhetetlen volt, hogy egy református egy katolikussal házasodjon, és fordítva. Ortodoxszal pedig, román lévén, egyenesen árulásnak minősült. Az pedig, hogy ne keresztyénnel, hanem egy más vallásúval, például izraelitával kösse össze az életét, kitagadást vonhatott maga után. Nem az előítéletek miatt, hanem lehetetlenné tette volna többek között a közös ünneplést, munkát, az együttélést, a családalapítást. Ma már ezt elítéljük, pedig nagyon fontos lenne, hogy hasonló a hasonlóval házasodjon! Gondoljunk csak a válások számára… Nincs közös vallás, közös tisztelet, érték, ünnep, hagyomány, szokás, kultúra, kommunikáció…

II.

Elgondolkodtam mitől is vagyok én református… Hát konok vagyok az biztos.  Vastagnyakú kálvinista, ahogy hívnak bennünket. Nagy az igazságérzetem, s ettől nem igen lehet eltántorítani. A hierarchia öncélúságában nem hiszek. Nem tartok senkit előbbrevalónak, csak azért, mert tisztséget tölt be. A tisztséget tisztelem, de a viselőjét csak akkor, ha méltó rá. A feljebbvaló, tiszteletét akkor vívhatja ki, ha betölti hivatását, Isten rendelését. Ez bármely elöljáróra vonatkozik.

Talán ezért is vagyunk mi magyarok örök rebellisek, mert nem tűrjük az idegen érdekeket kiszolgálókat felettünk. Csak arra nézek fel, akit erre érdemesnek tartok. S ez lehet a társadalmi ranglétra legalján is. Kritikus vagyok, hogy jobbá tegyek dolgokat, hogy megszerethessem, mert fontos, hogy felnézzek rá, és büszkeséggel töltsön el. Az igen igen, a nem nem… Szeretem a tiszta, fehér falakat a templomban, a letisztult, egyszerű formákat, gondolatokat, az egyenes beszédet (Nem, „ami a szívemen az a számon”-ra godnolok!). Fontos a bűnbánat, a bűnbocsánat. Nem lophatjuk folyton vissza bűneinket a Kereszt alá – ellentétben a rosszul gyakorolt gyónással. Amit megbánok, igyekszem el is hagyni. Nem ítélem el a bűnöst – hiszen folyton megmenteni, megérteni próbálom -, de megvetem a bűnt. Sokat beszélgetek Istennel, közvetlenül vele… így hiszem. Próbálom megérteni őt, belehelyezkedni az ő helyzetébe… de lehet, hogy ez már szakmai ártalom.

Isten pontosan tudja, hogy ki, mely felekezet vallásgyakorlásában, liturgiájában, misztériumában, egyházszerkezetében találhatja meg azt, ami közelebb áll alkatához, habitusához, temperamentumához. Büszke vagyok arra, hogy református vagyok, hogy magyar vagyok… Hogy felnézhetek elődeinkre, nagyjainkra éppúgy, mint a hűséges hétköznapi emberekre... Büszke vagyok a katolikus testvérekre is… Meggyőződésem, hogy korunk szentjei lesznek: Teréz anya, Kerényi Lajos atya éppúgy, mint Böjte Csaba testvér… Mindhárman példaképeink lehetnek, hovatartozástól függetlenül. Büszkén vonulok a Csíksomlyói búcsún, ami pedig egy schizofrén helyzet lehetne, hiszen eredetileg a búcsú épp a protestáns mozgalom ellen felvett sikeres harcról emlékezik… De hát ez is túlnőtte már eredeti üzenetét, és kicsit a magyarság együvé tartozásának szimbólumává vált. Az ortodox testvérekre úgy tekintek, mint Koppányék felvett vallására...

Hogy mitől vagyok református? Hogy ökumenikus vagyok, miközben megmaradok reformátusnak. Aki jól ismer, pontosan tudja ezt. Aki a legjobban ismer itt a földön, az pedig a férjem, ahogy mondani szoktam, a hites uram.

Ő adta írói álnevemet is: Protest*.

*Protestáns felekezetek közé tartozik a református egyház is. A Protest szó, tiltakozást jelent; az eredeti üzenet, cél szándékos eltorzítása miatt emeltek hangot. Ebben az értelemben találó a névválasztás.