2010. december 23., csütörtök

A gyermekbántalmazó bírónő


A bíróság ma gyermekbántalmazást valósított meg

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő nyílt levele Dr. Kenéz Andrea Bírónőnek
                                                           Budapest, 2010. december 23.

Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónő!

Ön a mai napon elkövette azt a cselekményt, amelyet a gyermekvédelmi jog és az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottsága „intézményi gyermekbántalmazásnak” nevez.
Karácsony előtti napra, december 23-ra tűzte ki a másfél éve előzetes letartóztatásban lévő ellenzéki vezető, Budaházy György előzetes letartóztatásnak megszűntetésével illetve meghosszabbításával kapcsolatos bírósági „tárgyalást”, ülést. A vádlottnak – Ön által és a nyilvánosság által tudottan – három kisgyermeke van, mindannyian 12 év alattiak, a legkisebb négyesztendős.  A gyermekek nyilvánvalóan hetek óta azon izgulnak, szoronganak, hogy a nekik nagyon hiányzó édesapjuk velük töltheti-e a Karácsonyt. Ön azt akarta, hogy az utolsó pillanatig kelljen várniuk arra, hogy erre a – számukra legfontosabb – kérdésre választ kapjanak.  A tárgyalás kitűzésének időpontjából, a Karácsony előtti utolsó munkanapból minden jóérzésű ember arra következtetett, hogy a gyermekekre, a családra és a vádlottra kedvező döntés születik, hiszen ellenkező esetben egy bíró – pontosan ismerve az eset összes körülményét, és tudva, hogy milyen döntést készül hozni – nyilvánvalóan nem szánta volna magát ilyen gonosz, a gyermekekkel szemben kegyetlen lépésre. Ezt gondoltuk és ezt hittük – de tévedtünk. Amit ma Ön tett több, mint a bírói etika megsértése és több, mint az emberség hiánya.  Amit Ön ma tett, az gyermekbántalmazás. Mint bírói szakvizsgával és Ph.D tudományos fokozattal rendelkező jogász igen sok kutatást végeztem a gyermekbántalmazás körében. Amint azt Ön is tudja, a gyermekbántalmazás nemcsak fizikai, hanem lelki formát is ölthet, amikoris valaki gyermekeknek nem fizikai, hanem súlyos lelki sérülést, fájdalmat, szenvedést okoz. Az elkövető nemcsak természetes személy, hanem intézmény is lehet. Intézményi gyermekbántalmazás, annak is a lelki formája valósul meg akkor is, amikor egy hatóság, például bíróság olyan döntést hoz, amely szükségtelenül, önkényesen súlyos lelki gyötrelmeket okoz kisgyermekeknek. Mi szükség volt erre, kedves bírónő?
Kérem, hogy az idei Karácsonyon jusson majd eszébe az a három Budaházy-gyermek, aki az ön döntése miatt érzi magát nemcsak szomorúnak, de becsapottnak is.

Üdvözlettel
Dr. Morvai Krisztina
Európai Parlamenti képviselő
az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti) Bizottságának tagja

Olvasónktól kaptuk, köszönjük! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése