2011. január 11., kedd

Szegény Zuschlag...


Zuschlag ügyvédje azzal védekezik, hogy a Bíróság véleménye szerint nem vette, vagy nem kellő súllyal vette figyelembe azt a tényt, hogy Zuschlag visszafizetett 50 millió forintot!

Azt elfelejtették közölni velünk, adófizető állampolgárokkal, hogy honnan származik az a kétes eredetű pénz, mely visszafizetésre került? Vajon kinek az 50 millióját fizette vissza?!

Mert az ugye nem kérdés, hogy az 50 millióért ugyanúgy nem dolgozott meg, mint a többi eltüntetett millióért, ahogyan párttársai sem…

Az meg már régóta szokás köreikben, hogy a (n)agy emberek nem (ker)ülhetnek börtönbe, hanem helyettük más valaki viszi el a balhét…

Szegény Zuschlagot csak azért sajnálom, mert, meglett politikusként is gyermeteg maradt. Ebbe is bukott bele… talán emlékeznek még, amikor kortárs viccel próbált jópofának tűnni a Terror háza előtt… (holokauszton tréfálkozott) Én akkor mondtam, most lett vége a karrierjének… Hát nem sokat kellett rá várni…

Mindenesetre, azért van börtönben, mert bűncselekmények sorozatát követte el…

Legyen ez intő jel, minden politikus számára!


1 megjegyzés:

  1. Stabil kettesem volt kedves tanáromnál, Pestality tanár úrnál matematikából, ami ért annyit, mint más tanárnál egy protekciós jobb jegy! ...így hát, igenis számolhatok...

    Az ellopott sok- sok millió forint töredékének visszafizetése az összességében, még mindig minusz! (Ugye jól számoltam, tanár úr?) Ha viszont negatív, akkor hogy lehet pozitívként beállítani?

    VálaszTörlés