2012. május 22., kedd

Akik feje fölött elmozdult a határ VII.


A magyar kisebbség helyzete a pártállam idején


1948 februárja „új korszakot” nyitott Csehszlovákia történetében. A kormány egyik fő erejének és a kormányfőt adó Csehszlovák Kommunista Pártnak a tevékenysége hónapok óta tartó belpolitikai válságot idézett elő (Csehszlovákiában az 1946-os választásokon a kommunista párt győzött és alakított koalíciós kormányt. Szlovákiában viszont vereséget szenvedett, ott a Demokrata Párt került ki győztesen a választásokból. Magán a kommunista párton belül is komoly különbségek mutatkoztak Szlovákia jogállása tekintetében a két országrész között.). A szovjetek által sugallt praktikákkal sem a polgári pártok, sem az öregedő köztársasági elnök, Beneš nem tudott szembeszállni. A hatalmi harc 1948 februárjában tetőződött, amikor a Klement Gottwald vezette kommunisták magukhoz ragadták a hatalmat. Rövidesen megkezdődött a sztálini típusú egypárti diktatúra kiépítése.
Az osztályérdekek érvényesítése megálljt parancsolt a nyílt nacionalizmusnak és a nemzeti sajátságok kidomborításának. A szocialista országoknak kényszerű barátságot kellett kötniük egymással, így Csehszlovákia és Magyarország viszonyának rendezését sem lehetett tovább halasztani. Ennek viszont a szlovákiai magyar kisebbség jogainak a visszaadása volt a feltétele. A magyarokkal szembeni politika megváltozása tehát nem a hatalmon lévő politikusok szemléletének megváltozásából fakadt, hanem külső, nemzetközi okai voltak.
A májusban kiadott alkotmányból ugyan még kimaradtak a nemzetiségek, a nemzetgyűlési választásokból pedig még mindig ki voltak zárva a magyarok, de 1948 őszétől fokozatos javulás kezdődött a szlovákiai magyarság helyzetében. A fordulatot 1948. október 25-e hozta meg, amikor is törvényt fogadtak el a szlovákiai magyarok állampolgárságának visszaadásáról. A magyarságot ért hátrányos megkülönböztetés felszámolását azonban számos visszás jelenség kísérte. Habár a lakosság-csere csupán 1949-ben fejeződött be, a kormány már 1948. augusztus 30-án döntést hozott a kényszerközmunkák megszüntetéséről, a Csehországba deportált magyarok hazatéréséről. A deportált családok tömeges hazaszállítása 1949 januárjában kezdődött, és újabb - nem várt - bonyodalmat okozott, hiszen a deportáltak birtokaiban ekkor már szlovák nemzetiségű „kolonisták” vagy külföldről (Magyarország, Románia) idetelepült szlovákok éltek. A hazatérők természetesen visszakövetelték házukat és egyéb ingatlanukat, amit a szlovák pártvezetés még 1949 szeptemberében is a „magyar sovinizmus” megnyilvánulásaként értelmezett. A helyzet megoldását a szlovák kormánykörök egy újabb deportálási tervben látták. Ez az 1949 őszére ütemezett akció a „Dél” fedőnevet kapta, s a magyarok áttelepítését ezúttal osztályérdekeket tükröző jelszavak mögé próbálták rejteni. A hivatalos indoklás szerint ugyanis az osztályellenségnek számító módosabb paraszti réteget vitték volna Csehországba. A több ezer elhurcolandó családdal számoló akciót végül az utolsó pillanatban leállították, de a deportálásból hazatért magyarok vagyonjogi helyzetének rendezése még évekig eltartott, és máig negatív következménye van.
Az éveken át tartó jogfosztottság után rendkívüli jelentőséggel és szimbolikus jelentéssel bírt a magyar nyelvű oktatás újraindítása. 1948 őszén még csak a szlovák iskolákban nyíltak párhuzamos magyar osztályok, de egy évvel később már az első magyar iskolák kapui is megnyílhattak. 1948 decemberében indult a pozsonyi Új Szó című újság is, amely hosszú évek hallgatása után az első hivatalos magyar sajtótermék volt Csehszlovákiában. Az 1948 őszén meginduló folyamat következő állomása, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének (Csemadok) megalakulása volt 1949 márciusában.
A nacionalista politika formális lezárását jelentette a „Csehszlovák-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény”, amelyet a két kormány 1949. április 16-án írt alá. Az egyezmény szelleméből kiindulva a hatalom minden területét kisajátító kommunista párt is egyre többet foglalkozott a magyar kisebbség helyzetével. Ennek érdekében a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága mellett létrehozták az ún. Magyar Bizottságot, amelynek feladata a magyarokkal kapcsolatos pártállami döntések végrehajtása volt. Ennek tagjai - Major István, Lőrincz Gyula, Kugler János, Fábry István - a szlovákiai magyar kommunista mozgalom élharcosai voltak, akik annak ellenére, hogy elsősorban a pártérdekeket képviselték, tevékenyen kivették részüket a Csemadok vagy éppen a magyar iskolák elindításából.
A felvidéki magyar kisebbség jogi és politikai rehabilitációja lassan haladt, hiszen a legfelsőbb párt- és állami posztokon ugyanazok ültek, akik a jogfosztás gyakorlatát irányították. Különösen a „reszlovakizáltak” voltak hátrányos helyzetben, hiszen ők nem kapcsolódhattak be a meginduló magyar politikai és kulturális életbe. A rájuk vonatkozó tiltásoknak csak egy 1954-es párthatározat vetett véget, amikor is kimondták, hogy mindenki szabadon választhatja meg nemzetiségét. A Magyar Bizottság egyik feladata a magyarok bekapcsolása volt a párt és a közigazgatás munkájába. Egy 1952-es határozat előírta, hogy a vegyesen lakott járásokban a nemzeti bizottságok, a különböző tömegszervezetek vezető helyeit részben magyarokkal kell betölteni. Szintén párthatározat írta elő a vegyesen lakott területek kétnyelvűségének a megteremtését. A döntés értelmében a közintézmények és szervezetek megnevezését, a közérdekű információkat, a települések és utcák neveit magyarul is fel kellett tüntetni. Hasonlóan szabályozták a törvények és rendeletek magyar nyelvű kiadását is. A kedvező folyamatok betetőzését jelentette az 1960-as ún. szocialista alkotmány, amelynek 20. cikkelye kimondta a magyar nyelvű csehszlovák állampolgárok egyenjogúságát, a 25. cikkely pedig az anyanyelvi oktatás és a kulturális fejlődés jogát rögzítette.
A magyarsággal szembeni politikát ennek ellenére felemásként lehet értékelni, hiszen a határozatok végrehajtása sok helyütt akadályba ütközött, s a kétnyelvűség csupán néhány régióban valósult meg teljes mértékben. A nacionalista gyakorlat továbbélését bizonyította az 1960-as közigazgatási reform. A területi átszervezés során a magyar jellegű járásokat szlovák többségűekkel vonták össze, s így a korábbi hét helyett mindössze kettőben, a Komáromiban és a Dunaszerdahelyiben maradt a magyarság többségben. A magyarok számára viszont kedvező volt a prágai centralizmus erősödése és a szlovák politikai intézmények fokozatos térvesztése. A korábban magyarellenes politikát folytató szlovák pártelit háttérbe szorulását eredményezték a párton belüli koncepciós perek is. Gustáv Husákot, Daniel Okálit és másokat, akik személyesen vezették a magyarok üldözését, 1954-ben burzsoá nacionalizmussal vádoltak meg, és börtönbüntetésre ítélték.
A magyarság egyenjogúsítását eredményező politikai szándék egyik oka a magyar parasztság megnyerése volt. Az ekkor kibontakozó kollektivizáció során ugyanis szükség volt az ország éléskamrájának számító csallóközi, bodrogközi magyarság támogatására. Így a korábban a magyar szövetkezetek és állami gazdaságok élére odaküldött funkcionáriusok helyett fokozatosan a helybéli magyar szakemberek vették át a vezető szerepet. A magyar kisebbség társadalmi és szociális helyzetére jelentős hatást gyakorolt a magyar vidék gazdasági elmaradottsága. Az 50-es évek nagy iparosítási hulláma a magyar régiót szinte alig érintette. A jogfosztottság és a kollektivizáció alatt földjeit elvesztő magyarok egy része így máshol keresett megélhetést. Ezreket vonzottak el a nagyvárosokban - Pozsony, Brünn, Kassa, Prága - folyó építkezések, az ostravai szénmedence, a Vág-völgyi iparvidék. Sokan ingáztak, mások azonban munkahelyük környezetében telepedtek le.
Ma még kevéssé feldolgozottak az 1956-os forradalom szlovákiai magyar vonatkozásai. Az mindenesetre biztos, hogy a felvidéki magyarság feszült figyelemmel és szimpátiával figyelte a forradalom győzelmét, majd szomorúan vette tudomásul annak eltiprását. Elszigetelt egyéni fellépéseken kívül azonban a forradalommal kapcsolatos akciókról nem tudni. A csehszlovák vezetés mindenesetre tartott a szlovákiai magyarok reakciójától, s ezért 1956 őszén magyar tartalékosokat nem mertek a hadseregbe behívni.


Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése